"A megsemmisülés rejtélyes szövege egyszerre filozófiai traktátus, misztikus beavatás és poszthumán próza. A kortárs irodalomban egyre inkább felerősödik ez a nem-antropocentrikus hang, mely nem emberi sorsokat akar elbeszélni, hanem a nyelv és az ember közös hiánytörténetére mutat rá. „Mennyien kapaszkodtak a létbe, mint egy végtelen fa törzsébe” - írja Horváth Márk és Lovász Ádám, hiszen az emberi állapot csak a társadalmi, nyelvi és metafizikai katasztrófa terében értelmezhető. Apokaliptikus (neo)romantika és abszurd költészet. Az utolsó ember kézikönyve a túlélés lehetetlenségéről."
Nemes Z. Márió

Az Idegenre hárult a sors ajándéka, hogy elsőként az utolsó emberek közül végignézze minden külsődleges kötelék pusztulását, és bizalmát lelkébe, sőt a lelkén is túlra helyezze, minden emberit maga mögött hagyva. Minden ház gerendái között barátságok és szerelmek jól táplált holttestei indultak oszlásnak, míg csak a csont fehérlett ki a vízből. Mint rég elhagyott kikötők tornyai, olyan hívogatóak voltak ezek a csontok az új kor embere számára.