Bár olyan világban élünk, amelyben szinte állandósult a válság, mintha mégis elfogadnánk, hogy a kapitalizmus - ez az alaptalan reményekkel kecsegtető, szédítő és szédelgő ideológia - a lehetséges világok legjobbikát jeleníti meg. A nagyobb egyenlőség, a több demokrácia és az erősebb szolidaritás világa ellenben nehézkesnek és unalmasnak, sőt bizonyos szempontból egyenesen veszedelmesnek tűnik: megvalósítása csak szürke, túlszabályozott, falanszterszerű társadalomhoz vezethet. Slavoj Zizek azt fejtegeti e rendkívül időszerű könyvében, hogy mi sem áll távolabb az igazságtól.

Ha valóban szeretnénk jobb, igazságosabb, az emberi kreativitás kibontakozását elősegítő és az emberi méltóságot védelmező társadalmat elképzelni, akkor fel kell ismernünk, mondja a filozófus, hogy a kapitalizmus kínálja a legunalmasabb, a legdermesztőbb jövőt: az állandó változás látszatát keltve ugyanis mindig ugyanazt tálalja fel, csak egyre nagyobb mennyiségben; ezzel szemben az igazi egyenlőségért, ha úgy tetszik, a kommunizmusért vívott harc az igazán merész és ígéretes vállalkozás.

Míg Fukuyama a történelem végét és a liberális demokrácia teljes diadalát hirdette, míg Samuel P. Huntington szerint elkerülhetetlen a civilizációk összecsapása, és ezért minden erőnkkel védenünk kell saját kultúránkat, míg Thomas Piketty az egyre nagyobb egyenlőtlenség okozta veszélyekre figyelmeztet, és a kapitalista rendszeren belül próbál erre megoldást találni... addig a világhírű szlovén filozófus, a baloldali radikális gondolkodás legbefolyásosabb alakja amellett érvel, hogy mai problémáink csak a kommunizmus perspektívájából értelmezhetők és oldhatók meg. És hogy feltétlenül meg kell próbálnunk felépíteni az igazi egyenlőségen alapuló társadalmat, hacsak nem olyan világban akarunk élni, amelyben zombik és vámpírok uralkodnak.



„A Nyugat legveszélyesebb filozófusa” (Adam Kirsch)



„A kultúraelmélet Elvis Presleyje.” (Chronicle of Higher Education)



„A freudi és a lacani pszichoanalízisre, illetve Hegel és Marx dialektikus gondolkodására támaszkodva Zizek a hétköznapi ideológiák sok esetben üdítően irritáló kritikáját bontja ki. Mai globális kapitalizmusunknak és ideológiai jelenségeinek e szórakoztató és szellemes elemzése intellektuális és ideológiai szövetségese, a francia Alain Badiou megállapításainak gondolatébresztő ismertetésével párosul... A globális tiltakozó mozgalmakban megjelenő kommunista horizontot megőrizni és a politika alapjává megtenni: Zizek felfogása szerint ez napjaink voltaképpeni feladata.” (Janosik Herder)



„Kevés gondolkodó illusztrálja jobban a mai kapitalizmus ellentmondásait, mint Slavoj Zizek... Az elképesztő intellektuális túltermelést megvalósító életművében Zizek a jelen rendjének fantazmagorikus kritikáját alkotta meg, olyat, amely állítása szerint - s bizonyos szempontból valóban - gyakorlatilag mindent tagad, ami jelenleg létezik.” (John Gray, New York Review of Books)



„A pszichoanalízisnek, sőt általában a kultúraelméletnek az elmúlt évtizedek folyamán színre lépett legfélelmetesebben ragyogó képviselője.” (Terry Eagleton, London Review of Books)



„Nincs olyan társadalmi vagy természeti jelenség, amelyre ne terjesztené ki elméleti vizsgálódását.” (Rebecca Mead, New Yorker)



„Ha Szlovéniában maradt volna, Szlovénia pedig kommunista ország maradt volna, akkor Zizekből nem lett volna az az ártalmas fickó, akivé vált időközben. Valójában ha nem szólna komolyabb érv amellett, hogy sajnálkozzunk a kelet-európai kommunizmus összeomlásán, Zizek rászabadítása a nyugati tudományos életre alighanem önmagában elégséges volna. Jacques Lacan pszichoanalitikus vízióját mint az új, szocialista filozófia transzcendentális alapját elfogadva Zizeknek sikerül minden elődjét fölülmúlni az izgalom fokozásában.” (Roger Scruton: Fools, Frauds and Firebrands. Thinkers of the New Left)